mutass mindenkit!

MediFat Sztártabló

következő előző

Janza Kata ismét az Elizabeth címszerepében

Janza Kata évek óta a Budapesti Operettszínház egyik legnépszerűbb sztárja. Nevéhez számos musical szerep nagyszerű megformálása kötődik, de mind közül kiemelkedik az Elisabeth címszerepe.
Elisabeth és Janza Kata az évek során szinte egyek lettek a közönség szívében, hiszen Kata királynői termete, hihetetlenül karcsú alakja hűen idézte fel Sissy legendás alakját.

Kata egy időre mégis kénytelen volt megválni kedvenc szerepétől, mert egy sokkal nagyobb kihívás várt rá: 2007. márciusában megszületett második gyermeke, Samu.

Kata mindig legendásan vékony volt, soha nem küszködött súlyfelesleggel, ezért nem volt kétsége afelől, hogy a szülés után gyorsan leadja a babavárás közben felszedett plusz kilókat. Kislánya, Janka születése után nagyon rövid idő alatt visszanyerte alakját. Most viszont nem így történt.

"Amikor megszületett Samu, az első néhány hónapban csak a szoptatásra koncentráltam, ezért eszembe sem jutott a fogyás erőltetése. Az persze feltűnt, hogy Janka születése után nem kellett semmit tennem, mégis leolvadtak rólam a kilók. Most sokkal ragaszkodóbbak voltak a zsírpárnáim, bár a szoptatás alatt 20 kiló minden küszködés nélkül lement rólam. Súlyosbította a helyzetet, hogy valójában azt sem tudtam, mit kellene tennem, hiszen soha életemben nem fogyókúráztam, sőt mindig inkább hízni szerettem volna. Eddigi életemben rengeteget ettem, például tejszínhabot magában, sőt a lakásunkban a fő csomópontokra csokikat és bonbonokat tettem, hogy ne haljak éhen a hűtőszekrényig. Augusztusban a Szegedi Szabadtéri Színpadon játszottam a Rudolfban. Szinte sokkolt, hogy a régi jelmezem elképzelhetetlenül kicsinek tűnt a méreteimhez képest. Végül kitoldották a ruhát, de még így is alig bírtam belepréselni magam. A színpadon állva eldöntöttem, hogy vissza akarom kapni a régi formámat, és belevágtam életem első fogyókúrájába. Sikerült is fogynom valamennyit, de kínkeservesen, ráadásul még véletlenül sem onnan, ahonnan szerettem volna. Közben a színházban jelezték, hogy ősszel visszavárnak, és tudtam, hogy egyik ruhámba sem fogok beleférni.

Szerencsére egyik barátnőmtől hallottam a MediFat Elektromos Zsírbontás, és úgy döntöttem, belevágok a kúrába. Az nagyon fontos és megnyugtató volt a számomra, hogy orvosi eljárásról van szó, ráadásul a kezeléseket a módszert kifejlesztő orvosok személyesen végzik. Az első kezeléskor azért volt bennem egy kis félsz, hiszen én nemcsak a tűktől, hanem az áramtól is félek, de a kezelés kifejezetten kellemes volt, kb. 10 perc után el is aludtam. A kezelés végén megbeszéltük azt is, hogyan kell étkeznem. Szinte hihetetlen volt a számomra, hogy finom, gyorsan elkészíthető ételeket ehetek meglepően nagy mennyiségben, és ettől még fogyni is fogok.

A fogyás már az első kezelés után elindult, szinte napról napra könnyebbnek éreztem magam. A színházban pedig kezdetét vette az azóta is tartó munka, mert az elmúlt hónapokban toldásokkal kibővített színpadi ruháimat a fogyásnak megfelelően kellett az alakomra igazítani.

A nagy kihívás azonban még hátra volt: Elisabeth ruhatára. Ezekbe a csodálatos, de nagyon kis méretű ruhákba ismét bele kellett férnem ahhoz, hogy újra hitelesen tudjam eljátszani Sissyt, aki komoly önfegyelemmel egész életében megőrizte lányosan vékony alakját.

Szerencsére nekem könnyebb dolgom volt. A kúrát szeptember elején kezdtem el, és októberben az összes ruhámat az eredeti méretemben viseltem, beleértve az Elisabeth ruhákat is. A felesleges zsírpárnák pontosan onnan olvadtak le, ahonnan kellett, az arcom és mellem viszont nem fogyott. Ez az új forma nagyon tetszik nekem, és a visszajelzések alapján másoknak is."

Az eredmények 4 hét popsi- és combkezelés után:

  • Mínusz 5 kg zsírfogyás!
  • Mínusz két ruhaméret!
  • Csípő körfogat: mínusz 10 cm!
  • Comb körfogat: mínusz 7 cm!

 

Janza Kata

További sztárok vallomásai a MediFat Zsírbontó módszerről:

Balázs Klári és a csodaturmix

tovább

Dobrády Ákos

tovább

Varga Iza

tovább

Szívesen álltam a MediFat EgyenSÚLY Adomány Program mellé

tovább

Juga Veronika

tovább

Még több híresség vallomása