mutass mindenkit!

MediFat Sztártabló

következő előző

Cserpes Laura látványos megújulása

Válása után Laura magánéletében és szakmai életében is a teljes megújulás mellett döntött. Énekesként szólókarrier építésébe kezdett, „ Most kezdődik el” című dala fémjelzi az új irányt. A dal klipjének forgatásakor azonban Laura azzal is szembesült, hogy a válást megelőző hónapok érzelmi feszültsége miatt néhány plusz kilóval gyarapodott. A klipben Laura víz alatti jelenetekben is látható, és a plusz kilók miatt nem érezte magát tökéletesen felszabadultnak. Ekkor döntött úgy, hogy külső átalakulását sem halogatja tovább.

A klip forgatása adta meg a végső lökést a fogyáshoz?

- Igen. Persze már előbb feltűnt, hogy nem jók rám a régi ruháim, de a klipben a kívülálló szemével is láttam, hogy tennem kell valamit. Segítette a döntést az is, hogy felkérést kaptam egy exkluzív fotózásra, ahol a fiatal Brigitte Bardot stílusában kellett megjelennem. A klip forgatása és a fotózás között csak nagyon rövid idő állt a rendelkezésemre, hogy formába hozzam magam.

Mi volt a következő lépés?

- Ajánlások alapján döntöttem, és így időveszteség nélkül elindulhattam a fogyás útján. Mivel nagyon kevés idő volt a fotózásig,  kezelőorvosom Dr. Gajdács Ágnes egy nagyon intenzív kezelési ciklust állított össze nekem. Először felmérte az állapotomat, majd együtt kiválasztottuk azokat a testrészeimet, amiket mindenképpen meg kellett dolgozni a fotózásig.  Aztán kezdetét vette a MediFat Elektrolipolízis kúra. Személyre szabott étrendet is kaptam. Ez nagyon tetszik, mert tudok és szeretek is főzni, és kevés időráfordítással  finom ételeket ehetek, szóval nem volt semmi problémám az étrend betartásával.

- Mit tapasztaltál a kúra alatt?

- Az intenzív kúra miatt hihetetlenül gyorsan olvadni kezdtek rólam a zsírpárnák. A közérzetem annyira jó lett, hogy kedvem támadt ismét mozogni, és a Pilatesben megtaláltam új kedvencemet. Közben voltak fellépéseim, és a ruhapróbák alatt is teljesen nyilvánvaló lett, hogy kisebb ruhákra van szükségem.

- Mi lett a végeredmény?

- Az elektrolipolízis intenzív kúra végeredménye 5 kg színtiszta zsírvesztés ( 8 kiló összfogyás mellett). Hasam, derekam, csípőm egyaránt 13-13 centivel lett vékonyabb, combom pedig 9 centivel lett karcsúbb.  A fotózás remekül sikerült, és új dalom, a „Let the sunshine in” tévés bemutatóján már egy 2 számmal kisebb,  gyönyörű, testhezálló ruhában énekelhettem.  De a fogyásnak még nincs vége. Most finomítunk még 1-2 testrészemen  normál tempóban,  hogy hitelesen tudjam képviselni azt a fiatalos, mégis klasszikusan elegáns stílust, amit a magaménak érzek.

Cserpes Laura - 2 ruhaméret

További sztárok vallomásai a MediFat Zsírbontó módszerről:

Keleti Andrea

tovább

Balázsovits Edit

tovább

Laky Zsuzsi

tovább

Mádai Vivien

tovább

Kökény Aranka álomalakjának titka

tovább

Még több híresség vallomása