mutass mindenkit!

MediFat Sztártabló

következő előző

A Nagy Ő újra csúcsformában

A végzet asszonya.
A szőke bombázó.
Az utca embere leggyakrabban ezekre a fogalmakra asszociál, ha Molnár Anikó neve szóba kerül. A VV2-ben megismertük. Tökéletes teste mellett érdekes módon a lelke is tetszett. A Nagy Ő-ben irigyeltük, néha kicsit utáltuk is. Jó kinézetű pasik versengtek a kegyeiért, Anikó pedig mindig fantasztikusan jól nézett ki.

Aztán minden megváltozott.

Rádiós műsorvezetőként naponta több órát ült egy helyben, a stressz felborította étkezési szokásait, magánélete romba dőlt. Jött a vaníliás karika és a hízás. Alattomosan. Először egy kicsi, aztán egyre több. Ilyenkor már nagy hátrány, ha az embert megismerik az utcán. Nem mehet ki a strandra, rémálom a még elfogadható ruha kiválasztása. Ebből az ördögi körből pedig nehéz kitörni. Anikónak sem sikerült, az eredmény 15 kg súlyfelesleg alig néhány hónap alatt.

- Tavasszal már kétségbeejtő volt a helyzet, ezért fogyózni kezdtem. Több fogyókúrát kipróbáltam, közben próbáltam elfelejteni az édességet, kevés eredménnyel. Nem jellemző rám a pesszimizmus, mégis kezdtem depresszióssá válni."

De mint a mesében, a véletlennek köszönhetően én is találkoztam megmentőimmel, Dr. Gajdács Ágnessel és Dr. Bolya Lászlóval, akik egy különleges testfogyasztó módszer, a MediFat Elektrolipolízis kifejlesztői.

A MediFat Elektrolipolízis csodát tett velem

2006. július 3.

Belevágtam a MediFat Zsírbontó kúrába és mellékesen megváltozott az életem. Először közösen feltártuk azokat az okokat, amelyek a hízáshoz vezettek, megdöbbentő volt a szembesülés saját (nem is mindig tudatos) rossz szokásaimmal. A különféle mérések tovább rontottak lelkiállapotomon. Kiderült, hogy súlytöbbletemen kívül a testösszetételem sem megfelelő, szervezetemben több a zsír mennyisége a kívánatosnál. Legjobban a hasam, a nadrágból kibuggyanó csípőtáji zsírpárnáim és a lovaglónadrágom zavartak, ezért ezeknek a területeknek a célzott kezelését kezdtük el.

A kezeléstől kezdetben féltem: tűelektródák és áramcsomagok bevezetése a zsírpárnáimba?! Szerencsére azonnal kiderült, hogy a Zsírbontó Módszerre nem érvényes a "Szépségért meg kell szenvedni" mondás, mert abszolút fájdalommentes, sőt kifejezetten kellemes a kezelés. Rendkívüli az is, hogy a kúra teljesen személyre szabott: az áramcsomagokat mindenkinek a zsírszöveti diagnózisa és bőre állapota alapján állítják össze és interaktívan követik a kezelések alatt ezeket a változásokat, sőt különleges diétájukat, a Set Point étrendi ajánlást is az egyéni táplálkozási szokások alapján készítik el. A MediFat alapelve ugyanis az, hogy csak az a jó fogyókúra, amit könnyedén be lehet tartani. A Set Point diéta ajánlásai szerint több dolgot megváltoztattam a táplálkozásomban. Azóta odafigyelek a rendszerességre és a minőségi táplálkozásra, és megszűntek az éhségrohamaim, nem vonz a nassolás. Az emésztésem rendeződött, teljesen eltűnt a puffadás a hasamról, mert amíg mindent ész nélkül ettem, állandóan egy nagy lufi volt a köldököm körül. Olyan tisztának, könnyűnek érzem magam, mint még soha.

"Hová tűnt a hasad?"

Ez a döbbent kérdés egyik ismerősöm szájából hangzott el a MediFat Elektrolipolízis kúra 3. hetében, aki a kúra előtt látott. Azt gondolta, behúzott hassal járok, de aztán kénytelen volt elhinni, hogy "csak" a hasi zsírpárnáim tűntek el. Ezek a visszajelzések, és az utcán a hódoló tekintetek igazolták, hogy jó úton járok.

Az első ellenőrző mérés 4 hét múlva jött el. Több mint 5 kg tiszta zsírtól sikerült megszabadulnom. A testzsír csökkenés miatt testösszetételem normalizálódott úgy, hogy közben egyáltalán nem tornáztam. Hasam 10-14 cm-el, csípőm 11 cm-el, combom 9 cm-el lett vékonyabb. Olyan ruhákat tudok felvenni, amelyek két éve jöttek rám. Boldog vagyok, és folytatom a kúrát célom eléréséig.

Molnár Anikó

2007. Új élet - új év

További sztárok vallomásai a MediFat Zsírbontó módszerről:

Csak fogyok és fogyok... Cseke Katinka és a mínusz 20 kg története

tovább

Juga Veronika

tovább

Dr. Gyarmati Andrea

tovább

Kállay Ildikó

tovább

Oroszlán Szonja

tovább

Még több híresség vallomása